Menü
Menü
Menü
„az ő nagyobbrészt félrevonultságban és csendben lefolyt élete, az összes kortársak sorában a leghasznosabbak egyike volt a közügyre, különösen pedig a nemzeti önismeretre és annak megfelelő önérzet kifejlődésére nézve.”
Apponyi Albert
„Vannak, akik a lovakat szeretik, mások a vadakat, mások a madarakat […] engem pedig már kisfiú koromtól a könyvek megszerzésének és birtoklásának csodálatos vágya lelkesített” – írta mottóként a Justinianus császárnak tulajdonított szólást latinul Apponyi Sándor a könyvbeszerzéseit megörökítő jegyzéke élére (OSZK Kézirattár, Oct. Gall. 19). Ezek után nem meglepő, hogy a hazai bibliofilek fejedelmének tartott gróf éppen az egy életen át gyűjtött könyvtárának (különös tekintettel a rendkívül értékes, 15–18. századi, külföldön megjelent, idegen nyelvű, de magyar vonatkozású műveket tartalmazó Bibliotheca Hungarica Apponyianának) felajánlásával írta be nevét a hazai kultúra nagy mecénásainak sorába.
A tudomány és a művészet iránti érdeklődés családi hagyománynak számított az Apponyiaknál. Apponyi Balázsnak 150 zsoltárfordítást tartalmazó könyvecskéje jelent meg 1624-ben, Apponyi Péter Zrínyi Miklósról írt epigrammát. Apponyi Antal György 1774-ben 26 000 kötetes könyvtárat hozott létre Bécsben. Fia, Apponyi Antal kezdeményezésére a gyűjtemény Pozsonyba került, ahol 1827-től a vármegye által emelt épületben húsz éven át közgyűjteményként szolgálta a tudományt és a művelődést.
Apponyi Antal unokája, Sándor gróf a szintén családi tradíciónak számító diplomáciai hivatást felcserélte a gyűjtéssel, a tudományos munkával. Az általa létrehozott, jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában őrzött Apponyi-gyűjtemény nemzeti kincseink közé tartozik.
Az Apponyiak generációkon át diplomáciai szolgálatot teljesítettek Nápolyban, Londonban, Párizsban. Apponyi Sándor a francia fővárosban látta meg a napvilágot 1844. január 19-én. Nagyapja az éppen ott nagyköveti szolgálatot teljesítő Apponyi Antal, édesapja az ugyancsak a Habsburg birodalom követségén szolgálatot teljesítő Apponyi Rudolf, édesanyja pedig Benkendorff Anna, a híres orosz rendőrminiszter lánya volt.
Az ifjú gróf középiskoláit magánúton végezte, tanára a rendkívüli műveltségű Elefánty Ferenc, az 1848-as honvéd volt, akinek a világosi fegyverletétel után emigrálnia kellett. A kiváló matematikus és remek latinista (egyébként jogász végzettségű) Elefántfyt 1856-tól alkalmazta az immár Londonban élő Apponyi család. Mivel Sándor gróf évente Magyarországon tette le vizsgáit a pesti piaristáknál, alaposan fel kellett készülnie hazánk történelméből és irodalmából, ami döntő hatással volt későbbi gyűjtési irányának kiválasztására. Már tizenéves korától vonzódott a régi könyvekhez, nagy élvezettel bújta az antikváriumokat könyvritkaságok után kutatva. Saját visszaemlékezése szerint így bukkant rá 1857–58 táján George Bumstead antikváriumában első szerzeményére, egy angol nyelvű Zrínyi életrajzra, ami a költő és hadvezér halála évében, 1664-ben jelent meg Londonban.
Valószínű, hogy mindössze néhány hónappal később szerezhette be Laskai Osvát obszerváns ferences szerzetes szintén magyar vonatkozású munkáját, a Biga salutist, ami 1498-ban Hagenauban jelent meg. Ezt az ősnyomtatványt, mint a kiadott nyomtatott katalógusában említi, 2 shillingért vette Westell antikváriusnak a Tottenham Courton levő sötét kis üzletében.
A fiatal gróf könyvgyűjtését édesapja is támogatta, de csak meghatározott keretek közt, amire Apponyi idős korában így emlékezett vissza: „Akkoriban igen fiatal ember voltam és szigorú apám uramtól meglehetősen szűken mérve kaptam a zsebpénzt. Ezzel vándoroltam aztán az egyik antikváriumtól a másikig – itt hamarosan megismertek engem – és Hungarica-gyűjteményem első szerzeményei lassan könyvtáramba vándoroltak. Bizony szűkösen mért pénzem igen gyakran nem volt elegendő ahhoz, hogy egy számomra érdekes könyvet meg tudjak vásárolni. Az ilyen fájdalmas alkalmakkor dolgomvégezetlenül kellett elhagynom az üzletet, vagy pedig az első és egyben utolsó adósságaimba vertem magam, s ezt az engem kísérő libériás inasra való tekintettel szívesen el is fogadták tőlem. Amit azután a következő hónap első napján a boldogságtól sugározva azonnal ki is egyenlítettem.” (Palóczi Edgár, Bei Alexander Grafen Apponyi: Eine Erinnerungen auf Ungarns grössten Bibliohilen, Műgyűjtő, 1931, 106−107. fordította W. Salgó Ágnes.)
Apponyi Sándor bibliofil érdeklődésének köszönhette, hogy londoni évei alatt megismerhetett több gyűjtőt, köztük Kálnoky Gusztávot, akit gyakran elkísért képtárakba, aukciókra, antikváriumokba. Az atyai jóbarát biztatta a fiatalembert arra, hogy ne általános gyűjtőkörű könyvtárat hozzon létre, hanem válasszon ki egy szakterületet, és ezen belül törekedjen teljességre. Közös kedves időtöltésük emlékére készítette Kálnoky Apponyiról azt a kis színezett karikatúrát, amelyen a fiatalember éppen egy antikvárium anyagát fürkészi.
Apponyi gyűjtésének formálásában jelentős szerepet játszott még a British Museum könyvtárosa, a sok nyelvet ismerő és magyarul is értő Thomas Watts. Apponyi rendszeresen kölcsönzött a könyvtár híres Hungarcia-gyűjteményéből magyar könyveket, s így gyakran találkozott annak gyarapítójával és kurátorával.
A Magyarországon letett érettségi után Apponyi Sándor a család elvárásainak megfelelően jogi tanulmányokat folytatott Münchenben. Tanulmányait nem korlátozta a jogi ismeretekre, kiterjedt kultúrtörténeti stúdiumokat is folytatott, különösen kedvelte a híres egyházjogász és történész Ignaz Döllinger előadásait. Az egyetem elvégzése után a családi hagyományt követve diplomáciai pályára lépett, s első szolgálati helye Párizs lett. Az ekkor már alapos bibliofil ismeretekkel rendelkező, lelkes könyvgyűjtő gróf számára nagy lehetőséget jelentett a sok könyvárverés, az antikváriumok, a pezsgő kulturális élet.
Párizsban ismerte meg a főleg régi francia irodalmat és reprezentatív könyveket gyűjtő James de Rotschild bárót, s a neves tudóst, Auguste-Emit Picot is. Utóbbi publikálta Rotschild báró híres könyvtárának a katalógusát, mert meggyőződése volt, hogy egy gyűjtemény igazi gazdagsága csak akkor érvényesül, ha darabjait katalógusokban is feltárják.
A könyvgyűjtésben Apponyi Sándor számára aztán újabb lehetőségeket jelentett a londoni attaséi megbízatás. Ekkor kötött barátságot D’Israelivel, Viktória királynő tanácsosával és miniszterével, valamint kapcsolatba került valamennyi jelentős könyvgyűjtővel. Az árverések rendszeres látogatója lett, s ha tehette, vásárlója is.
1871-től 74-ig ismét párizsi évek következtek. Apponyi Sándor ekkor már tagja volt a zártkörű Société des Bibliophiles Français-nak, s összebarátkozott a társaság elnökével, a szép könyvek híres gyűjtőjével, Jerôme Pichon báróval is. A báró könyvtárának sorsát Apponyi később is figyelemmel kísérte, s amikor a gyűjtemény 1897-ben árverésre került, meg is szerzett belőle egy, a mohácsi csatáról szóló korabeli francia röplapot, amit – a saját kezű bejegyzés szerint – egykor Ferdinando Colombo, a felfedező Christophoro fia vásárolt Lyonban.
Bár Apponyi külföldön élt, gyűjteményének gyarapítása során kapcsolatban állt magyarországi szakemberekkel, tudósokkal is, s figyelemmel kísérte a kor hazai tudományos életét. 1868-ban a Magyar Tudományos Akadémián Toldy Ferenc mutatta be őt a hallgatóságnak, akik egy addig ismeretlen Sztárai Mihály mű nyomtatott kiadásának megtalálójaként üdvözölhették.
A lengyeli (Tolna megye) Apponyi kastély egykor és ma
1876-ban meghalt az édesapja, s ekkor úgy döntött, visszavonul a diplomáciai pályától, s igazi szenvedélyének, a tudományos kutatásnak és a könyvgyűjtésnek szenteli életét. A Tolna megyei Lengyel községben levő kastélyába költözött, ott helyezte el azóta már híressé vált könyvgyűjteményét is. Visszavonulása előtt tett még egy utolsó kísérletet a politikai pályán, az egyik választáson képviselőjelöltként indult a kölesdi kerületben, de nem kapta meg a szükséges szavazatokat. A kudarc után eljárt ugyan a vármegyei gyűlésekre, de szívesebben vett részt a különböző tudományos társaságok, az Akadémia, a Régészeti és a Történelmi Társulat ülésein. Kezébe vette birtoka irányítását, s minden fennmaradó idejét könyvtárának szentelte. A lengyeli Apponyi-kastély rövid idő alatt a magyar tudomány egyik fellegvárává vált.
Eszterházy Alexandra portréi (OSZK Régi Nyomtatványok Tára)
1878-ban feleségül vette Eszterházy Alexandra grófnőt, aki ugyancsak tudomány- és művészetpártoló családból származott. Harmonikus házasságuk lehetővé tette, hogy a gróf teljes egészében gyűjteményével és kutatásaival foglalkozzék. Felesége tehetséges amatőr festő volt, képei többször szerepeltek kiállításokon. Vásárolt képeiből egykor a Szépművészeti Múzeum is, de ezek a második világháború alatt megsemmisültek.
Könyvgyűjteményei közül Apponyi Sándor a Hungarica-könyvtárat tartotta a legjelentősebbnek. Gyűjtőköréül a Magyarországról, illetve erről a térségről szóló, külföldön, idegen nyelven megjelent műveket választotta, mégpedig 90 %-ban olyanokat, amelyeknek a szerzője sem magyar. Sok olyan mű is szerepel a csaknem háromezer darabos könyvtárban,
amelyet az idegen szerzők magyar támogatóiknak, barátaiknak, tudós társaiknak ajánlottak, s így a 15–18. század végéig terjedő anyagban a magyar történelmi események európai visszhangján kívül képet alkothatunk az egyes korszakok tudóskapcsolatairól is, megfigyelhetjük, hogy a magyar értelmiség milyen módon vett részt Európa kulturális életében.
Ehhez a gyűjtőmunkához sok nyelvet kellett ismernie, hiszen valamennyi könyv idegen nyelven jelent meg. Apponyi Sándor a feltáró és a műveket tartalmilag is elemző tudományos munkához összegyűjtött egy, a kor legmagasabb tudományos szintjének megfelelő, kb. ötezer kötetből álló kézikönyvtárat is, amely bibliográfiákat, lexikonokat, könyvtár- és nyomdatörténeteket, szótárakat, szakfolyóiratokat, valamint magyar irodalomi és történelmi monográfiákat és forráskiadványokat tartalmazott.
Hungarica-könyvtárát két kisebb szobában helyezte el, a nagy könyvtárteremben pedig az általános főúri könyvtár négyezernél több kötete kapott helyet főként korabeli történeti, szépirodalmi és memoárirodalmával, első kiadású Voltaire-, Shakespeare- és Goethe-köteteivel. Ezt a termet a körbefutó könyvespolcok tetején huszonnégy antik váza is díszítette, melyek jelenleg a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményét gazdagítják. A Hungarica-gyűjteményt szervesen egészíti ki a csaknem ezer darabos metszetgyűjtemény, mely a magyarországi események képi feldolgozását adja. Ez ugyancsak számos ritkaságot tartalmaz, melyek között meg kell említenünk Magyarország első nyomtatott térképét, egy bizonyos Lázár nevű szerzőtől. A térkép 1528-ban Ingolstadtban jelent meg, s egyetlen ismert példányát Apponyi Sándor gyűjteménye őrzi. (A térképről bővebben itt.)
A lengyeli Hungarica-gyűjtemény híre gyorsan terjedt a tudomány művelői és pártolói körében. Apponyi Sándor lehetővé tette az érdeklődők számára, hogy könyvtárát használják, így a szelíd tolnai dombok közt megbúvó kastély lassan tudományos zarándokhely lett. A nagyközönség is megismerkedhetett a gyűjtemény kincseivel az Iparművészeti Múzeum által 1882-ben rendezett kiállításon, melyen a gróf 51 kötettel szerepelt, köztük számos ősnyomtatvánnyal, valamint 16–18. századi magyar vonatkozású ritkaságokkal. Ezeknek nem csupán tartalmuk volt rendkívül értékes, hanem korabeli vagy újabb művészi kötésük is. Apponyi Sándor ugyanis nagy gondot fordított a könyvek állapotára, csonka példányt csak akkor vett meg, ha végképp nem sikerült teljeset találnia. A kötetlen példányokat kora legkiválóbb angol és francia könyvkötőivel köttette be, így az egyes darabokat csupán kézbe venni is esztétikai élvezet.
Ugyancsak sok, küllemre is szép kötetből áll ún. Rariora-gyűjteménye. Az értékes ritkaságok jelentős része az itáliai reneszánszra vonatkozó irodalmat tartalmaz, ill. későbbi korok raritásait, például elzevireket és aldinákat is. A gyűjtemény katalógusának elkészítésére még maga Apponyi adott megbízást Végh Gyulának, a Bibliofil Társaság akkori elnökének. A nagy szakértelemmel készített, 516 nyomtatvány és 24 kézirat leírását tartalmazó munka azonban már csak a gróf halála után jelent meg. Ez 34 ősnyomtatványt, 13 aldinát (közülük egy ősnyomtatvány), 30 Elzevir-kiadást, több Frobent és Plantint, számos editio princepset és 7 régi magyar könyvet is tartalmaz.
A reneszánszra vonatkozó kutatásokra a családi hagyomány ösztönözte Apponyi Sándort, hiszen nagyanyja, Nogarola Teréz, a híres itáliai családból származott. E család tagjai Veronában fontos szerepet játszottak a 15. században, s irodalmi és tudományos munkásságuk is kimagasló volt. Apponyi Sándor különösen kedvelte Isotta Nogarola munkáit, amelyeket (a család többi nőtagjának műveivel együtt) Ábel Jenővel közösen sikerült összegyűjtenie, s kiadnia bibliofil kiadásban a saját költségén. Isotta egyik leghíresebb műve egy teológiai diskurzus arról, hogy Ádám vagy Éva volt-e a nagyobb bűnös. A tudós hölgy 1450-ben a pápai nagy jubileum alkalmából szónoklatot tartott V. Miklós pápa előtt, s levelet intézett a török kiűzését egyébként is szívén viselő reneszánsz pápához, II. Piushoz is kérve, hogy karolja fel még hatékonyabban a kereszténységet fenyegető törökök elleni harcot.
Művelődéstörténetileg igen érdekes e gyűjteményben a fejedelmi reprezentációra vonatkozó korabeli forrásanyag: menyegzők, temetési szertartások, fejedelmi felvonulások, lovagi tornák leírása. Az Aranygyapjas rend történetére vonatkozó legfontosabb irodalom is megtalálható a gyűjteményben, ugyanis Apponyi Sándort a rend tiszteletbeli tagja volt.
A gróf és felesége lelkesen támogatta az 1881-ben lengyeli birtokukra került fiatal tudós pap, Wosinsky Mór kutatásait, amelyek eredményeképpen előkerült a közép-európai neolitikum egyik legjelentősebb régészeti lelete, amely „lengyeli kultúraként” vált ismertté. A leletekből kis kiállítást láthattak a látogatók részint Wosinsky lakásán, részint a lengyeli kastélyban, de Wosinsky Mór (Apponyi támogatásával) monográfiát is publikált Tolna vármegye régészeti leleteiről, amelynek rajzai között a grófnő munkái is felfedezhetők. Később az ásatások egyre nagyobb körben folytatódtak, s kiterjedtek az egész vármegye területére, időben felölelve a későbbi korokat is, egészen a honfoglaló magyarokig. A feltárt régészeti anyag számára létrehozandó múzeum megvalósítása érdekében Apponyi 1895-ben felajánlotta régészeti gyűjteményét és könyvtárának egy részét Tolna vármegyének. Az 1902-ben Szekszárdon megnyílt múzeum ma Wosinsky Mór nevét viseli, de homlokzatán felirat tanúskodik Apponyi Sándor nagylelkűségéről is.
Eközben Apponyi elmélyülten dolgozott Hungarica-könyvtárának annotált katalógusán. A munka során Apponyiban egyesültek a bibliofil, a bibliográfus és a történettudós erényei, hiszen a pontos könyvészeti leírásokon kívül kitér a könyv külsejére, sorsára, tartalmára, részletesen foglalkozik a magyar vonatkozásokkal, s olykor valóságos tudományos értekezéseket ad elő. Hungarica-katalógusa tehát nem csupán bibliográfiai szakkönyv, hanem történeti forrásmunka, ugyanakkor lenyűgözően érdekes olvasmány. A katalógus első két kötete, párhuzamos német és magyar nyelvű kiadásában 1900–1903-ban jelent meg Budapesten és Münchenben. A gróf a kis példányszámban nyomtatott fontos tudományos segédeszközt nem árultatta, hanem ingyen elküldette olyan gyűjteményeknek, melyek rokon anyagot őriztek. A gyűjtemény második részét feltáró, már csak német nyelvű kiadás 1925–1927-ben jelent meg Dézsi Lajos gondozásában.
A négy kötet összesen 2509 tételt, köztük száznál több ősnyomtatványt tartalmaz. Különösen gazdag a gyűjtés a török háborúk kora, valamint a Zrínyiek, ill. a Thököly-felkelés és a Rákóczi-szabadságharc vonatkozásában. A korabeli röplapanyag, az újságok ősének számító kiadványok, akkor is, ha kellő kritikával kezelendők, fontos történeti forrásanyagot jelentenek. A török háborúkra vonatkozó metszetes könyvkiadások is igen jelentősek, hiszen mint említettük, Apponyi Sándor igyekezett teljes példányokat vásárolni, amelyekből a hadi eseményeket, hadrendeket bemutató metszetek, illetve térképek sem hiányoznak.
A gyűjteményhez a négy kötetben publikált anyag mellett további, közel ötszáz olyan mű is tartozott, amelyek feldolgozásának megkezdéséhez Apponyi Sándornak már nem volt ideje. Ezek Vekerdi József annotációjával, a teljes katalógus újbóli kiadásával együtt jelentek meg 2004-ben.
Apponyi Sándort sokat foglalkoztatta szeretettel és nagy áldozattal felépített gyűjteményeinek sorsa. Gyermekük nem volt, így arra az elhatározásra jutott, hogy könyvtárát – röviddel 1925. április 18-án bekövetkezett halála előtt – a nemzetnek ajánlja fel. 1924. szeptember 15-én kelt adománylevelében gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának adományozta, azzal a feltétellel, hogy a Hungarica-könyvtárát mindig önálló egységként kell megőrizni, zárt szekrényekben, a metszeteket pedig tárlókban. A könyvanyagból semmi sem adható el, csak egy egészen szerény és ízléses ex librissel kell jelezni eredetét. A nemzetgyűlés a könyvtáralapító érdemeit törvénybe iktatta 1925-ben. A felbecsülhetetlen értéket jelentő könyvgyűjtemény öt külön kezelt gyűjteményében mintegy 15 000 dokumentumot foglalt magában, amely az egykori alapító, gróf Széchényi Ferenc adományával közel azonos nagyságú dokumentumállományt jelent. Ezek közül a főúri könyvtár és a segédkönyvtár egy része az Országos Széchényi Könyvtár Törzsállományába, a kéziratos anyag a Kézirattárba, a többi gyűjteményrész a Régi Nyomtatványok Tárába került, ahol ezeket máig tovább gyarapítjuk.
A további gyarapításra az özvegy grófnő alapítványt hozott létre, s halála előtt az egész vagyonát, a kastélyt, az uradalmat, az összes ingatlant és ingóságot a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. E nagylelkűségnek köszönhető, hogy az Apponyi Hungarica-könyvtár egy-egy kötetét jelenleg is az egykori könyvtárterem szekrényeinek polcairól emelhetjük le.
Felhasznált irodalom:
W. SALGÓ Ágnes, Gróf Apponyi Sándor = Gyűjtők és gyűjtemények: A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük, szerk. BOKA László, FERENCZYNÉ WENDELIN Lídia, Bp., OSZK–Kossuth, 2004, 116–131.
W. SALGÓ Ágnes, Százötven éve született a híres bibliofil, Apponyi Sándor, Magyar Tudomány, 101(1994), 496–500.
Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében: Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk. W. SALGÓ Ágnes, Bp., OSZK 1995.
PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR Jolán, Az Országos Széchényi Könyvtár Apponyi-gyűjteménye = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968–1969, Bp., OSZK, 1971, 159–170.
