Menü
Menü
Menü
Az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában a 16. századtól a 18. századig terjedő időszak magyarországi eseményeinek külföldi recepcióját gazdag metszetanyag is képviseli. A képek egyrészt Apponyi Sándor nagyjából ezer dokumentumból álló metszetgyűjteményében, másrészt az Apponyi Hungarica-könyvgyűjtemény csaknem 3000 kötetében találhatók.
A gyűjteményben őrzött magyar vonatkozású metszetek műfajukat tekintve elsősorban portrék, város-, vár-, csata- és ostromképek, illetve a kor híres eseményeiről készült képek (pl. királykoronázások, kivégzések stb.), de nagy számban található köztük térkép, hadi térkép, allegória, életkép, viseletábrázolás és tézislap is. Tematikájukat tekintve különösen gazdagnak mondható a magyarországi török háborúk idejére, a török kiűzésének éveire, a Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korára vonatkozó anyag.
A metszetek eredeti elhelyezéséről Dézsi Lajos számolt be, aki nem sokkal Apponyi gróf halála előtt járt a lengyeli kastélyban: „A könyvtár az emeleten van s már a hozzávezető ritka metszetekkel borított folyosó felkelti érdeklődésünket és várakozásunkat. Gróf Apponyi Sándornak két könyvtára van, két különálló nagy teremben elhelyezve. Az egyik modern könyvtár angol, francia, olasz és német klasszikusok, útleírások, földrajzi, történeti művek, emlékiratok, művelődéstörténeti nagy díszművek és folyóiratok válogatott gyűjteménye. […] Ugyanitt van a gazdag, több ezer darabból álló [ez nyilvánvalóan túlzás] metszet-gyűjtemény, csaknem kizárólag magyar történeti arcképekkel, régi magyar városok, várak, várostromok rajzaival! […] Egy másik terem a ritkaságok könyvesháza.” Szintén a metszetek és térképek elhelyezéséről ad információt a Szekszárd és vidéke újság tudósítása: „első pillanatra leköti figyelmünket a sok érdekes rézmetszet, melyek közt legkiválóbb Magyarország három legrégibb térképe.”
Dézsi Lajostól az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött hagyatékában (OSZK Kézirattár, Fond 135) is található néhány kézzel írt lap, amelyben gondosan leltárba veszi a könyvtárterem asztalfiókjainak tartalmát, köztük csaknem 100 darab metszetet. Az Apponyi-család iratai között (OSZK Kézirattár, Quart Hung. 2538/2) pedig előkerült egy olyan 190 tételből álló cédulakatalógus, amely a metszetek eredeti csoportosításához nyújt támpontot. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy Lengyelben lehetett egy rendezett hungarica-metszetgyűjtemény, ami Dézsi idézett cikke alapján a modern könyvek termében kapott helyet. A Dézsi által leírt fiókokban valószínűleg a metszetek rendszerébe még be nem illesztett lapokat tárolták, véletlenszerű összevisszaságban. Dézsi viszonylag részletesen leírta a folyosón látott képeket is. Ezek közül különösen érdekes az Esztergom 1594-es ostromát leíró és ábrázoló lap. A híres augsburgi metsző, Dominicus Custos és id. Hans Schultes augsburgi nyomdász közös műve három-nyelvű (német, latin és magyar) magyarázó felirataival igazi különlegesség. A kép alján, az égtájjelölés mellett jól kivehető szignatúra szerint Dominicus Custos egy bizonyos Ruda János invencióját adta közzé (Joannes Ruda inv[enit] Do[minicus] Custo[s] ex[cudit] Aug[usta Vindelicorum]). Ruda János kassai származású királyi heroldról Custos rézmetszésű portrét is készített, amely ugyancsak megtalálható az Apponyi metszetgyűjteményben.
Apponyi Sándor Hungarica-gyűjteménye elsősorban Nyugat-Európa szellemi elitjének Magyarországról felhalmozott ismereteiről adott számot itthon, emellett bőségesen merített a széles néprétegek tájékoztatására szánt, illusztrációkkal kapósabbá tett röplap-irodalomból is. A metszetgyűjtemény kísérője és kiegészítője ennek a könyvgyűjteménynek, a lapok sok esetben ugyanazon mesterek kezétől származnak, mint a könyvek illusztrációi. Apponyit következetes gyűjtési koncepciója nem vitte el egyetlen műfaj kizárólagos irányába sem, ugyanis széles áttekintést akart adni Magyarország európai megítéléséről. Emellett ugyanakkor kis számban előfordulnak minden magyar vonatkozást nélkülöző művek is a metszetek között.
Az Apponyi-metszetgyűjtemény időhatárai a 16. századtól a 19. századig nyúlnak. A magyar vonatkozású darabok esetében a fő hangsúly a 16. század első felétől a 18. század elejéig tartó szakasz képes forrásanyagára esik. Ebből az időrendi megoszlásból egyenesen következik, hogy a lapok túlnyomó részben fametszet-, rézmetszet-, és rézkarc- technikával készültek. A 19. század nagy művészeti technikai vívmánya, a litográfia ebben az anyagrészben csak ritkán fordul elő. Az egyiken II. Rákóczi Ferencet a 19. század első felének itáliai utasokra leselkedő banditájaként mutatja be egy angol grafikus.
Apponyi arcképgyűjtése többek közt az erdélyi fejedelmek 16. századi és 17. század elején készült arcmásai tekintetében is hiánypótló. Báthory Istvánnak Domenico Zenoi velencei mestertől rézlapra karcolt félalakos portréja a manierizmus udvari művészetének reprezentatív keretelésébe komponálja ábrázoltját, hogy kellő pompával mutassa be a lengyel király és erdélyi fejedelem ikonográfiailag kevéssé hiteles arcképét.
A gyűjtemény több érdekes unikumot tartalmaz. Például a török kiűzésének 16. századi ismételt, de sajnos kudarcba fulladt kezdeményezéseinek propagandáját szolgálja az az egyetlen példányban ismert fametszetet, amely I. Miksa magyar királyt, hadvezérét, Schwendi Lázárt és a híres végvári vitézt, Thury Györgyöt együtt ábrázolja.
Történeti ikonográfiánkban nem mondható gyakori esetnek, hogy külföldön ilyen figyelemre méltatták a törökverő vitézeinket.
Egy németalföldi mester kezétől származó Báthory Zsigmond arckép e korszak grafikusainak munkamódszereiről árulkodik. Míg a kép Báthory Zsigmondot ábrázolja, a felirat Bethlen Gáborként nevezi meg a fejedelmet. A távolság és a háborús helyzet miatt az autentikus portréfelvételeket nélkülöző rézmetsző- és kiadó vállalkozók könnyen nyúltak vissza az elődök portréihoz, hogy kielégítsék a nemzetközi politika küzdőterére lépő új szereplők iránti érdeklődést.
E művészi gyakorlat más aspektusával találkozhatunk azon a metszeten, amely Bethlen Gábort szövetségesével, Pfalzi Frigyes cseh királlyal együtt ábrázolja. A portré Bethlené, személyére utal a „Magyarország királya”, helyesbítve: választott királya megnevezés, de családnevét összecserélték elődje, Báthory Gábor vezetéknevével. Ez a korra oly jellemző tévedés azonban mit sem von le a harmincéves háború meghatározott szakaszával összefüggő ikonográfiai emlék fontosságából.
Apponyi Sándor gyűjtőtevékenységének köszönhető, hogy Magyarországon van egyedül Zrínyi Miklós, a költő Johannes Thomas festette metszet-replikájának az a változata, amely a hős halála után Bécsben jelent meg egy minorita szerzetes gyászversével, s amelyet hiába keresnénk a bécsi és párizsi ikonográfiai gyűjteményekben.
Apponyi Sándor topográfiai érdeklődését egyaránt kielégíthette a 16−17. század földrajzi leírásai mellett megjelent illusztrációk gyűjtésével, pl. a Braun-Hogenberg sorozat magyar várainak rézkarcaival és a korszakonként nagyobb számban készült török háborús csata- és ostromképekkel. A Hungarica-könyvtárban hiánytalanul megvan a hadszíntér fontosabb erősségeit bemutató munkák sora (pl. Dilich művének kiadásai), amelyek mintául szolgáltak a visszafoglaló háborúk nagy hirtelenjében összeállított, a török uralom alól felszabadult országrészeket tárgyaló leírásokat kísérő grafikákhoz. Időrendben a legkorábbi ilyen lapok Mathias Zündt 1566-os szigetvári és gyulai ostromokat bemutató rézkarcai.
Az Apponyi metszetgyűjtemény tetemes része a visszafoglaló háborúkkal foglalkozik. Az anyag bőségén nem csodálkozhatunk, hiszen a külföldi csapatok eddig alig tapasztalt létszámban és tarka nemzeti összetételben jöttek hazánkba. Röplapok, diáriumok, összefoglaló történeti művek, a császárt dicsőítő allegóriák öntötték el a könyv- és metszetárusok bódéit. Már a győztes roham utáni helyzetet mutatja be Érsekújvár visszavívásának francia ábrázolása. Az utcai harcok fosztogatásba mentek át, két császári katona egy török nőt visz fogságba, amikor Commercy hercege megállítja őket.
A visszafoglaló háborúk európai visszhangjának speciális darabjai azok a metszetek, amelyek a sikerek megünnepléséről tudósítanak. E lapok kultúrtörténeti értéke sokszoros. Hiszen nemcsak egy barokk szokást elevenítenek meg, hanem az ünnepélyes alkalmakra készült efemer épületek válfajaival, az udvari és közösségi reprezentáció alkalomhoz illő módjaival is megismertetnek. A metszetgyűjtemény az augsburgi, a nápolyi, és a nürnbergi ünnepségek képét őrzi.
Apponyi Sándor sokágú, a magyar vonatkozású nyugati irodalom és illusztráció egészét megragadni kívánó gyűjtése nem mellőzhette az e korszakban virágzó karikatúrát sem. Német nyelvű gúnylap beszéli el Kara Musztafa, az 1683-as bécsi ostrom merész, de sikertelen nagyvezírének dicstelen visszatérését Konstantinápolyba megfelelő tendenciózus kommentárral és képpel.
Ez a rövid áttekintés is jól mutatja, hogy Apponyi Sándor nagy tudással és bőkezű anyagi ráfordítással gyarapította tematikusan is igen változatos metszetgyűjteményét, s hogy milyen bőkezű volt akkor is, amikor nemzeti könyvtárunkra hagyta ezt a páratlan kultúrtörténeti örökséget.
Bár az adományozást rögzítő iratban még szó esett a metszetgyűjtemény katalogizálásáról, a különálló metszetekről Apponyi Sándor életében sajnos nem készült olyan tudományos igényű, ugyanakkor az egyes darabok provenienciáját személyes megjegyzésekkel bemutató feltárás, mint a Hungarica-gyűjteményről. A magyar vonatkozású metszetek feldolgozását ugyanakkor a gróf is fontosnak tartotta, hiszen Hungarica-gyűjteményének katalógusában a magyar vonatkozású részletek ismertetése mellett a metszetek felsorolására, helyenként részletes leírására, és olykor a metszeten található feliratok, jelzések rögzítésére is gondot fordított. Azokban az esetekben azonban, amelyekben egy-egy művet különösen sok metszettel illusztráltak, a részletes leírások helyett inkább csak metszetcsoportok közös leírásával találkozunk Apponyi katalógusában. A művészjelzések feloldását szintén nem tekintette minden esetben feladatának. A katalógus utolsó, Vekerdi József összeállításában megjelent ötödik kötete pedig már csak a legszigorúbb értelemben magyar vonatkozású metszeteket említi, azok részletesebb bemutatása nélkül.
Miután a gyűjtemény 1925-ben a nemzeti könyvtárba került, a kiállítások rendezése, kiadványok szerkesztése során folyamatosan felmerülő képigények újra és újra felhívták a figyelmet egy metszetkatalógus szükségességére. A kötetekben található metszetek esetében így először egy tematikusan rendezett cédulakatalógus készült (a teljesség igénye nélkül), a metszetgyűjteménynél pedig egy számrendi cédulakatalógus. A kétezres évek elején kezdődött el a metszetanyag újabb szempontú feldolgozása, ami minden technikai adatot, megjelenési körülményt, példánysajátosságot igyekezett feltárni, továbbá meghatározta a művészeket, az ábrázolt személyeket és eseményeket, rögzítette a feliratok és szignatúrák szövegét, mindezt kiegészítve a vonatkozó szakirodalommal. A munka során több mint száz olyan metszetet sikerült azonosítani, amelyek a legfrissebb nemzetközi metszetkatalógusokból is hiányoznak. Ilyen például a Fülek 1593-as ostromát ábrázoló lap, amelynek metszője és kiadója Lukas Mayer volt.
A feldolgozás eredményei az OSZK interneten hozzáférhető elektronikus katalógusába is bekerültek. A mostani projekt célja, hogy az elektronikus katalógusban meglévő metaadatokat összekapcsoljuk a metszetek digitalizált képeivel, így első lépésben mintegy ezer, részletes leírással is ellátott kép válik most elérhetővé.
Felhasznált irodalom:
CENNERNÉ WILHELMB Gizella, Gróf Apponyi Sándor és a magyar történeti képes forrásanyag = Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében: Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk. W. Salgó Ágnes, Bp., OSZK, 1995, 25–36.
DÉZSI Lajos, Látogatás Gróf Apponyi Sándornál, Magyar Bibliofil Szemle, 1(1924), 30.
TÓVIZI Ágnes, Sándor Apponyi’s Print Collection then and now = The Apponyi family in the history of book culture, ed. Agáta KLIMENKOVÁ, Martin, Slovak National Library, 2015, 129–140.
